A bűvös 146. nap

azaz 4,5 hónap

Mit is jelent azoknak ez a szám, akik Kairos tárhely bérbeadással foglalkoznak?
Egy szóval jellemezve: Fellélegezhetnek.

Kicsit bővebben kifejtve:
A kaucióként befizetett összeg 146 nap után teljes egészében visszatermelődik (kaució+bérleti díj részlet), amennyiben napi 10 órát rendelkezésre bocsátotta az illető a számítógépének szabad tárhelyét. A cég ekkor már elérte célját, azaz a tárhely bérbeadó megszokta, hogy napi szinten figyeljen arra, hogy ha esik, ha fúj a rendelkezési időt tartsa be. Az ember ugyanúgy dolgozik a számítógépén, de néha rákukkant, hogy a Kairos program számlálója megy-e még? Mert azért az internet szolgáltató néha kibabrál a jó néppel és alkalmanként korlátozott az elérés ki tudja milyen okokból, s az is előfordulhat, hogy áramszünet van, ezekben az esetekben a programot újra kell indítani. Ennyi a feladat nem több, de én speciel nemes egyszerűséggel non-stop működtetem a gépem, így mire megyek reggel dolgozni, az éjszaka folyamán már szinte le is futott a 10 óra, újabb napi bérleti díj kipipálva. Pofon egyszerű ez kérem szépen.

Számomra ez a 146. nap, amikor is a Silver csomagom (597 dollár) árát "visszakaptam" március 31-re esett. Nem mondom, hogy nagyon izgultam volna a 146 nap alatt, mert a cég naponta rendesen fizetett, a pénzemet fel tudtam venni, így a stressznek nyoma sem volt, vagy hogy én azon izgulnék vajon visszakapom-e a pénzem?

Sokszor sok helyen bátran kijelentettem már, hogy számomra a kezdetektől fogva az villogott a szemem előtt, hogy ez az üzlet az évtized átverése vagy az évtized üzlete? A szkeptikusoknak üzenném, hogy sajnos vagy nem sajnos, de ez egyre jobban utóbbira hajaz. :) Lehet ezért engem utálni, de ez van. A tények egyelőre a Kairost igazolják. Sőt, nyilván akik belelátnak a cég működésébe még optimistábbak, hiszen olyan számadatok, olyan fejlesztési tervek, információk birtokában vannak, hogy egyszerűen nem lehet, hogy nem igaz. 

Talán az egészben az a legbonyolultabb, hogy annyira egyszerű és nagyszerű, hogy az emberek pont ezért tartanak tőle. Nem tudják elképzelni, hogy azért, hogy tárhelyet adnak a gépükről, ezért egy cég fizet nekik. Persze mindig, minden körülmények között a legelső kérdés a kaució fizetésének miértje, lépten-nyomon ebbe botlik az ember, hogy miért fizessen ő, ha a cég bérel tárhelyet a gépéről? Én ilyenkor azt mondom, hogy nem teljesen mindegy, ha a végeredmény pozitív? Akarom mondani nagyon pozitív?
Az emberek félnek, amit megértek, de azt már nem értem meg, amikor struccként a fejüket a homokba dugják, közben meg sanyarú életükről keseregnek. Itt egy remek pénzkereseti lehetőség, élni kell vele! 5 hónapja megismertem, lassan fél év telik el, minden szuper, minden jó, az ember keresetkiegészítésének tökéletes. Jah, ettől függetlenül még mindig a kaución van elakadva? Ön egy vállalkozást mennyi pénzből tudna elkezdeni? Bármiben is gondolkodik nem kevés időt, energiát, anyagi befektetést igényel, itt viszont mások másfél éves vagy magamat nézve 5 hónapos tapasztalatai után mehet és kész dolgot kap a kezébe, csupán el kell döntenie milyen csomagot bír el a pénztárcája 146 napig...pontosabban naponta jön vissza a kaució, tehát nem is beszélhetünk olyan nagy áldozat vállalásról. Én november elején Silver csomaggal indultam, azt is baráti kölcsönből oldottam meg. Számomra nem volt izgalom az elmúlt 146 nap, mert bármilyen más üzleti dolog amibe belevágtam, belevágok anyagi kockázattal jár, így ha ezt a dolgot az ember a helyén tudja kezelni a fejében, nincs miért izgulnia. De nálam már rég nem erről szól a történet. Alkotni szeretnék! A Kairos Club létrehozásával Magyarország legnagyobb tárhely bérbeadó közösségét akarom megszervezni, ahol az érdeklődők a lehető legkörültekintőbb tájékoztatást kaphatják meg, ahol csapatban a csapatért dolgozunk, s közben élvezzük a Kairos adta lehetőségeket.

A Kairos Club célkitűzése, hogy idővel 15.000 embert hozzon össze, ahol egymás tárhely bérbeadó tapasztalatait megosztva egy közösségben működünk. Még csak az utunk legelején járunk, de a januári indulásunk óta a csatlakozók száma megduplázódott és ezt a dinamikus fejlődést kívánjuk a továbbiakban is elérni.

Amennyiben szimpatikusnak ítéli meg írásaimat, kérem nézzen körbe oldalunkon, amennyiben kérdése van tegye fel, s igyekszünk megválaszolni.

www.kairosclub.hu

Egyet azonban ne felejtsen el szem előtt tartani! A Kairos céget nagyon sokan megpróbálják különböző eszközökkel lejáratni, az érdeklődőket elrettenteni, pedig itt ténylegesen mindenki jól jár. Ez az üzlet egy win-win-win üzlet. Jól jár Ön, jól jár a cég és jól járnak a cég partnerei is! 1,5 éve működő startup vállalkozásról beszélünk most már ~120.000 fős tárhely bérbeadói hálózattal, Magyarországon a napokban lépjük át a 10.000 főt. Keressen, kutakodjon, kérdezzen! Nem fog találni egyetlen egy olyan embert, aki arról panaszkodna, hogy a cég nem fizette ki a bérleti díját! A legtöbb ember szinte csak a google-ra hagyatkozik bármilyen problémája merül fel az életben, google az ő lelki társa, így elsőként találkozik a kiszamolo.hu felületes blogírással. Mielőtt bárki hinne ennek az írásnak, én azért ajánlanék figyelmébe egy számomra fontos bejegyzést!
kiszamolo.jpgTi, kedves ismerős és ismeretlen Kairos után érdeklődők! Ti egy ilyen ember után mentek fejetlenül, ahelyett, hogy tapasztalnátok! Nem, nem agitállak titeket véletlenül se, csak arra figyelmeztetlek titeket, hogy az igazság nem feltétlenül azon az oldalon van, amit előszeretettel olvasnak jó páran. A magát pénzügyi tanácsadónak avanzsáló illetőnek lehet hogy más témában remek írásai vannak nem vitatom, de ő a 0. pillanatban állított valótlanságokat, amik sorra dőlnek meg, mint ahogyan a fentebb leírt komoly hozzáállása is bizonyítja!

Most még jót mosolygom rajta, s persze egyszerűbb volt neki lezárnia a hozzászólási lehetőséget, mert érezte ebből rosszul is kijöhet! Jelentem a google első helyezése akkor is meg lesz, amikor azon írásai, amit a Kairosról állított sorra megdőlnek, s így annak ellenére, hogy bármit is tennénk szerencsétlen saját magát fogja hiteltelenné tenni.

Persze, azért én is ráteszek majd egy lapáttal, mert mint ahogy korábban írtam KOS létemre zavarja az igazságérzetemet. Ezért anno azt ígértem neki, hogy a biztonság kedvéért várok májusig, de utána jövök! Beléptünk az áprilisba, sőt már majdnem itt vagyunk a felénél, ezt a kis időt már csak kibírom, hisz én is izgatottan várom pl. az április közepén esedékes pozsonyi Kairos Konferenciát, ahol hátha bejelentik a fizetésképtelenséget! :D
Néha azért fogom a fejemet, hogy mennyien megvannak vezetve az életben. Jó-jó az asszony az más, de hogy emberek egy kiszamolo.hu oldalra felteszik az életüket, határozott véleményüket, hangsúlyozom úgy, hogy a blogíró és a hozzászólók is csak a google-t kérték segítségül, hát azt kell mondjam parádés! Szarban a haza. Nagy baj van a golyóbisokban.
No, de sebaj, azért aki annyira Kairos ellenes az majd mehet tüntetni Budapestre, mert jelentem Antaya, Dubai után május végén, június elején 4 napig Magyarországon lesz a következő Nemzetközi Konferencia, ahova a világ minden tájáról érkezik a hallgatóság!

Addig még mindenki kiszámolhatja amit akar...valaki a Kairos végnapjait vagy éppen a megkeresett napi/havi bérleti díját! Utóbbi szerintem érdekesebb...

Ön dönt, él-e egy remek üzleti lehetőséggel!?

info@kairosclub.hu